Egy korszerű családi házon akár 15–20 centiméter vastag homlokzati hőszigetelés is lehet, mégis kialakulhatnak olyan pontok és vonalak az épület burkán, ahol télen feltűnően lehűl a belső felület. Az ablak sarkában megjelenik a penész, hidegnek érezzük a födém és a külső fal találkozását, vagy a lábazat mellett húzódik végig egy hidegebb sáv. Ilyenkor könnyű arra gondolni, hogy egyszerűen kevés a hőszigetelés.
A valóság rendszerint összetettebb. A jó hőszigetelés nemcsak azt jelenti, hogy vastag szigetelőréteg került a homlokzatra. Legalább ennyire fontos, hogy a ház teljes termikus burka folytonos legyen, és a különböző épületszerkezetek csatlakozásánál se alakuljon ki indokolatlanul nagy hőáram. Ezek a problémás helyek a hőhidak.
Segítünk megtalálni számodra a legjobb kivitelezőket!
Töltsd ki az űrlapot, és 24 órán belül visszahívunk – kötelezettség és rejtett költségek nélkül.
Egy hőhíd energetikai veszteséget okozhat, de sok esetben nem ez a legsúlyosabb következmény. A lokálisan alacsony belső felületi hőmérséklet miatt megnőhet a felület relatív páratartalma, kedvező körülmények alakulhatnak ki a penészesedéshez, szélsőséges esetben pedig felületi páralecsapódás is megjelenhet.
A hőhíd tehát egyszerre energetikai, épületfizikai, komfort- és állagvédelmi kérdés.
És van még egy fontos pontosítás: szakmai értelemben nem minden hőhidat lehet, illetve szükséges szó szerint „megszüntetni”. Egy épületsarokban például már a geometria miatt is többdimenziós hőáramlás alakul ki. A helyes cél ezért inkább úgy fogalmazható meg, hogy a hőhidak hatását már a tervezés során minimalizáljuk, a különösen kedvezőtlen csomópontokat pedig elkerüljük.
Mi pontosan a hőhíd?
A magyar energetikai szabályozás pontos definíciót ad rá. A jelenleg hatályos 9/2023. (V. 25.) ÉKM rendelet szerint hőhíd a határoló vagy nyílászáró szerkezet olyan része, ahol a geometriai forma vagy az anyaghasználat miatt többdimenziós hőáram- és hőmérséklet-eloszlás alakul ki. A rendelet különbséget tesz az épületelemen belüli és a különböző épületek, illetve épületelemek csatlakozásánál kialakuló csatlakozási hőhidak között. Ez elsőre elméleti megfogalmazásnak tűnhet, de nagyon fontos dolgot mond ki.
Egy nagy, homogén falszakasz közepén a hő elsősorban a falra közel merőleges irányban halad kifelé. Egy saroknál, ablakcsatlakozásnál, födémélnél vagy erkélylemez mellett azonban már oldalirányú hőáramlások is megjelennek. A probléma tehát többé nem írható le pontosan egyetlen falréteg egyszerű, egydimenziós hőátbocsátásával.
Ezért félrevezető pusztán a fal U-értékéből arra következtetni, hogy az épület „hőhídmentes”.
A magyar rendelet ezt ugyancsak világosan elkülöníti: az épületelem átlagos hőátbocsátási tényezője az épületelemen belüli hőhidak hatását tartalmazza, a csatlakozási hőhidakét viszont nem.
Vagyis lehet kiváló U-értékű falunk úgy is, hogy közben az ablak körül, a lábazatnál vagy az erkélycsatlakozásnál komoly hőhíd található.
Nem minden hőhíd ugyanaz
A hőhidakat többféleképpen lehet csoportosítani.
Az egyik legegyszerűbb különbség az anyagváltásból és a geometriából származó hőhidak között van.
Anyagváltásból származó hőhíd például akkor jelenhet meg, amikor a jó hőszigetelő képességű falazatot egy lényegesen jobb hővezető képességű vasbeton pillér vagy koszorú szakítja meg. Hasonló jelenség lehet egy fém rögzítőelem vagy tartókonzol esetében is.
Geometriai hőhíd akkor is kialakulhat, ha az anyagok egyébként mindenhol változatlanok. Tipikus példa az épület külső sarka: a külső hőleadó felület és a hozzá tartozó belső felület geometriai viszonya megváltozik, ezért a hőmérsékleti mező sem ugyanolyan, mint a fal közepén.
A gyakorlatban a kettő sokszor egyszerre jelentkezik. A födém és a külső fal csatlakozása például geometriai szempontból is érzékeny, miközben vasbeton és falazat is találkozhat ugyanott.
A hőhidakat kiterjedésük alapján is megkülönböztetjük. Egy falsarok, födémél vagy ablakperem jellemzően vonal menti hőhíd, míg egy pontszerű acélkonzol vagy bizonyos mechanikai rögzítések pontszerű hőhidat hozhatnak létre.
U-érték, Ψ-érték és fRsi: három fogalom, amelyet nem szabad összekeverni
A hőhidakról szóló szakmai beszélgetésekben több különböző mutató szerepel, amelyek egészen más dolgot írnak le.
| Mutató | Mit jellemez? |
|---|---|
| U [W/m²K] | Egy felületszerű épületszerkezet hőátbocsátását |
| Ψ [W/mK] | Egy vonal menti csatlakozás többlet hőátvitelét |
| fRsi [-] | A belső felület hőmérsékleti viselkedését |
Az U-érték tehát például egy külső fal, tető vagy ablak hőtechnikai teljesítményének egyik alapvető jellemzője.
A Ψ, vagyis pszí érték ezzel szemben azt mutatja meg, hogy egy adott vonal menti csatlakozás mekkora többlet hőátvitelt jelent az egymáshoz csatlakozó sík szerkezetekhez képest.
Minél kedvezőtlenebb a csomópont, annál jelentősebb lehet a Ψ-értékből adódó veszteség.
A részletes, két- vagy háromdimenziós hőhídszámítás alapvető nemzetközi szabványa az ISO 10211:2017. A szabvány a hőáramok és a belső felületi hőmérsékletek numerikus meghatározására, valamint a lineáris és pontszerű hőátbocsátási jellemzők meghatározására ad módszert. A szabványt 2022-ben felülvizsgálták és megerősítették, ezért jelenleg is érvényes.
Egyszerűsített esetekre az ISO 14683:2017 ad módszereket és kiindulóértékeket a vonal menti hőátbocsátási tényező meghatározásához. Ez a szabvány ugyancsak jelenleg érvényes.
Az energetikai veszteség azonban csak a kérdés egyik oldala.
Egy csomópont energetikai szempontból még elfogadhatónak tűnhet, miközben valamelyik belső pontján túl alacsony felületi hőmérséklet alakul ki. Ezért van szükség a belső felületi hőmérséklet vizsgálatára is.
Ebben segít az fRsi felületi hőmérsékleti tényező.
Egyszerűsítve:
fRsi = (belső felületi hőmérséklet – külső hőmérséklet) / (belső léghőmérséklet – külső hőmérséklet)
Ha például bent 20 °C, kint –5 °C van, és egy kritikus csomóponton 15 °C a belső felület, akkor:
fRsi = (15 – (–5)) / (20 – (–5)) = 20/25 = 0,80.
A dimenzió nélküli tényező előnye, hogy a csomópont viselkedése kevésbé kötődik egyetlen konkrét külső hőmérséklethez. A módszert a hőhídszámításban széles körben használják; a Passive House Institute hőhídkatalógusa például Ψ- és fRsi-értékeket egyaránt közöl különböző csomópontokra.
Nincs azonban olyan egyszerű szabály, hogy egyetlen fRsi-határérték minden épületben és minden körülmények között automatikusan eldönti, megjelenik-e a penész. A kockázat a belső hőmérséklettől, a páraterheléstől, a külső klímától és az adott felület állapotától is függ.
Az ISO 13788:2012 éppen ezért a kritikus belső felületi páratartalom elkerüléséhez szükséges felületi hőmérséklet meghatározását kezeli. A szabványt 2023-ban felülvizsgálták és megerősítették, így továbbra is aktuális.
Miért veszélyes a hőhíd?
A hőhidak három következménye közül a legtöbben csak az elsőre gondolnak: a nagyobb fűtési energiaigényre.
Pedig lakóépületben sokszor a második és harmadik hatás jelent nagyobb problémát.
Megnövekedhet a hőveszteség
A hőhíd környezetében ugyanakkora belső és külső hőmérséklet-különbség mellett több hő távozhat, mint a szerkezet homogén részén.
Egyetlen rövid csomópont hatása gyakran nem drámai. Egy épületen azonban sok tíz méternyi falsarok, födémél, tetőcsatlakozás, lábazat és nyílászáró-perem található. Ezek hatása összeadódik.
Ezért kell a csatlakozási hőhidakat az épület energetikai számításában is figyelembe venni. A magyar számítási módszer a csatlakozási hőhidak hatásának számításával külön foglalkozik.
Lehűlhet a belső felület
Az energetikai veszteségnél látványosabb probléma, amikor a hőhíd miatt egy belső sarok vagy falsáv érezhetően hidegebbé válik.
Egy 20–21 °C-os helyiségben már néhány foknyi felületi hőmérséklet-különbséget is érzékelhetünk komfortromlásként. A hidegebb fal mellett tartózkodva nagyobb sugárzásos hőveszteséget érzünk, ezért a helyiséget akkor is hűvösebbnek érezhetjük, ha a levegő hőmérséklete megfelelő.
Nőhet a penészesedés kockázata
A penész kialakulásához nem feltétlenül szükséges, hogy vízcseppek jelenjenek meg a falon.
Ha a beltéri levegő lehűl a hideg felület közelében, megemelkedik a helyi relatív páratartalom. Ha ez az állapot tartósan fennmarad, a penészesedés számára kedvező mikroklíma jöhet létre már azelőtt, hogy tényleges felületi kondenzáció történne.
Ezért szakmailag hibás az a leegyszerűsítés, hogy „ha nincs páralecsapódás, nincs hőhídprobléma”.
Ugyanilyen hibás a fordított következtetés is: nem minden penész hőhíd következménye.
A magas belső páratartalom, elégtelen légcsere, beázás, talajnedvesség, hibás vízszigetelés vagy csőtörés hasonló tüneteket okozhat. A penész helyének ismerete ezért önmagában nem elegendő a diagnózishoz.
A hőhídmentes tervezés legfontosabb szabálya: legyen folytonos a termikus burok
Egy lakóépület hőhídjainak megértéséhez érdemes fejben egyetlen vonalat húzni a ház köré.
Induljunk a padlótól, haladjunk fel a lábazaton és a külső falon, kerüljük meg az ablakokat, menjünk tovább a koszorú és az eresz mellett, majd a tetőn vagy padlásfödémen keresztül térjünk vissza a másik oldalon a talajig.
A kérdés egyszerű:
végig tudjuk-e követni megszakítás nélkül a hőszigetelő burkot?
Ha igen, jó úton járunk.
Ha valahol megszakad, drasztikusan elvékonyodik, vagy egy nagy hővezetésű szerkezeti elem áthalad rajta, az adott részletet közelebbről meg kell vizsgálni.
A „folytonos termikus burok” nem azt jelenti, hogy mindenhol ugyanazt a hőszigetelő anyagot kell használni. Egy homlokzaton lehet például ásványgyapot, a lábazaton nedvességálló, arra alkalmas hőszigetelés, a tetőben pedig más rendszer. A lényeg az, hogy ezek hőtechnikailag folytonosan kapcsolódjanak egymáshoz.
Lábazat, alap és talajon fekvő padló: itt kezdődik a hőszigetelés
A lábazat az egyik leggyakrabban elrontott épületrész. A homlokzaton jól látható, vastag hőszigetelés készül, majd a terepszint közelében egyszer csak megszakad. Eközben a külső fal, a padlószerkezet, az alap vagy alaplemez és a talaj találkozásánál jelentős hőáramlás alakulhat ki.
Új épületnél ezt már a szerkezeti koncepció kialakításakor kezelni kell.
A padló hőszigetelését úgy kell megtervezni, hogy a fal és a lábazat hőszigetelésével együtt megfelelő termikus burkot alkosson. Az optimális megoldás pontos kialakítása függ az alapozás rendszerétől, a padlószint és terepszint viszonyától, a falazattól, illetve a vízszigeteléstől is.
A hatályos magyar energetikai rendelet új épületnél 0,30 W/m²K követelményértéket határoz meg a talajon fekvő padlóra, és külön követelményeket fogalmaz meg a perem hőszigetelésére is. A rendelet bizonyos kialakításoknál legalább 2,5 m²K/W hővezetési ellenállású peremhőszigetelést ír elő.
Ez jól mutatja, hogy a padló szélén kialakuló hőáramlás nem másodlagos részlet.
Felújításnál sokkal nehezebb a helyzet. Ha a ház külső falát leszigeteljük, de a padló és az alap környezetéhez nem lehet hozzáférni, bizonyos mértékű hőhíd megmaradhat. Ilyenkor nem szabad automatikusan csodát várni pusztán a homlokzati szigetelés vastagságának növelésétől.
Koszorú, pillér és födémél: a vasbeton nem tűnik el attól, hogy körülötte tégla van
Régebbi épületeknél klasszikus probléma a vasbeton koszorú. A falazóelemek hővezetési tulajdonságai és a tömör vasbeton hőtechnikai viselkedése jelentősen eltérhet egymástól. Ha a vasbeton szerkezet külső oldalán nincs megfelelő hőszigetelés, a koszorú helyén hidegebb belső falsáv jelenhet meg. Ugyanez történhet pillér, födémperem vagy más vasbeton szerkezeti elem esetén is.
Külső oldali összefüggő homlokzati hőszigetelésnél a probléma sokkal kedvezőbben kezelhető, mert a szigetelőréteg a falazat és a vasbeton előtt egyaránt végigfuthat.
A részlet azonban csak akkor működik jól, ha valóban nincs indokolatlan megszakítás.
A koszorúhoz csatlakozó tetőszerkezet, eresz, födémszigetelés vagy konzol könnyen olyan geometriát hozhat létre, amelyben a homlokzati szigetelés és a tető hőszigetelése között rés marad.
Ilyen esetben nem az a kérdés, hogy „hány centiméter szigetelést tegyünk a koszorú elé”, hanem az, hogy hogyan találkozik egymással a teljes falszigetelés és a felső határoló szerkezet hőszigetelése.
Ablakok: kiváló nyílászáróból is lehet rossz csomópont
Az egyik legfontosabb hőhíd az ablak és a fal csatlakozása. Egy korszerű ablak jó hőátbocsátási tényezője önmagában nem garantálja, hogy az ablak körül ne alakuljon ki kedvezőtlen hőhíd. A kritikus terület nemcsak maga a tokszerkezet, hanem a tok és a fal találkozása, a káva, a szemöldök, a párkány alatti rész, illetve adott esetben a redőnytok.
A jó kialakítás egyik alapelve, hogy a homlokzati hőszigetelés lehetőség szerint ráforduljon a kávára, és a tok környezetében se maradjon nagy felületű, hőszigeteletlen falazat vagy vasbeton.
A beépítési sík is számít.
Egy vastag külső hőszigeteléssel készülő falszerkezetnél energetikai szempontból általában kedvezőtlenebb lehet, ha az ablak indokolatlanul mélyen, a szerkezet belső oldalához közel marad, miközben a homlokzati szigetelés messze kifelé kerül. A pontos optimális helyzetet azonban a teljes falszerkezet és a beépítési rendszer alapján kell meghatározni.
Külön figyelmet igényel az ablak alja. A nagy szilárdságú, de jó hővezető képességű alátámasztások, kőpárkányok és fém elemek könnyen áthidalhatják a gondosan kialakított hőszigetelő síkot.
Ablakcserénél ezért nemcsak azt érdemes megkérdezni, hogy milyen az új nyílászáró Uw-értéke. Legalább ilyen fontos kérdés:
hogyan fog csatlakozni a falhoz?
Redőnytokok és árnyékolók: kis szerkezet, nagy kockázat
A redőnytok az ablak fölött gyakran éppen azon a helyen foglal el teret, ahol a fal hőszigetelésének kellene folytatódnia.
Régi, belső tokos redőnyöknél ez különösen kritikus lehet. Előfordul, hogy az ablak fölött csak néhány centiméteres fa vagy egy vékony szerkezeti réteg választja el a fűtött helyiséget a külső tértől.
Korszerű megoldásnál az árnyékolást már a homlokzati rendszer és az ablak csomópontjával együtt érdemes megtervezni.
Utólag beépített árnyékolónál pedig nemcsak a tok, hanem a rögzítőkonzolok hőtechnikai hatására és a homlokzati hőszigetelés sérülésére is figyelni kell.
Erkélylemez: a klasszikus, nehezen javítható hőhíd
Kevés olyan szerkezeti részlet van, amely olyan szemléletesen mutatja meg a hőhíd működését, mint a hagyományos vasbeton erkélylemez.
Ha a lakás vasbeton födéme megszakítás nélkül kifut az épületből és erkélyként folytatódik, a beton gyakorlatilag keresztülhalad a termikus burkon.
Kívül lehűl, belül pedig közvetlenül kapcsolódik a födémszerkezethez. A környezetében ezért nagyobb hőáram és alacsonyabb belső felületi hőmérséklet alakulhat ki.
Új épületben ezt ma már többféleképpen lehet kezelni.
Az egyik lehetőség a szerkezetileg méretezett hőhídmegszakító alkalmazása. Más esetben az erkély önálló tartószerkezetet kaphat, így nincs szükség arra, hogy egy nagy keresztmetszetű vasbeton elem áthaladjon a hőszigetelő burkon.
Egy meglévő, konzolos erkélylemez utólagos javítása viszont lényegesen nehezebb. A lemez külső körbeszigetelése bizonyos esetekben javíthat a helyzeten, de az erkély geometriája, vízelvezetése, küszöbmagassága és burkolata miatt ennek kialakítása gondos tervezést kíván.
Ez jó példa arra, miért sokkal olcsóbb egy hőhidat a tervezőasztalon megoldani, mint elkészült épületen utólag kezelni.
Tető és külső fal találkozása
A tető és a fal csatlakozásánál gyakran több rendszer találkozik egyszerre.
Itt lehet a vasbeton koszorú, a talpszelemen, szarufa, tetősík-hőszigetelés, homlokzati hőszigetelés, párafékező vagy párazáró réteg és a belső burkolat.
A hőszigetelés szempontjából azt kell biztosítani, hogy a homlokzaton felfutó szigetelés valóban találkozzon a tető vagy a padlásfödém hőszigetelésével.
Nem elég, ha „majdnem összeérnek”.
Néhány centiméter kihagyás is hosszú, összefüggő hőhidat hozhat létre a teljes ereszvonal mentén.
Tetőtér-beépítésnél különösen érzékeny lehet a térdfal, a tetősík és a födém csatlakozása. Ezeket a részleteket már a kivitelezés előtt metszetben kell végiggondolni, mert kész gipszkarton burkolat mögött a hibák felderítése és javítása sokkal nehezebb.
Tetőablakok
A tetőablak önmagában megszakítja a tető egyébként folytonos rétegrendjét, ezért négy oldalon kell korrekt módon csatlakoztatni a tető hőszigeteléséhez.
A hibás beépítés egyik gyakori következménye, hogy az ablak körüli burkolat vagy káva bizonyos részei télen látványosan lehűlnek.
Itt nemcsak hőszigetelési, hanem légzárási és nedvességtechnikai kérdések is felmerülnek. Ezeket nem szabad összekeverni.
Egy hézagos légzáró rétegen keresztül kialakuló légmozgás sokkal intenzívebb helyi hőveszteséget és nedvességszállítást okozhat, mint maga a tisztán vezetéses hőhíd.
Ezért egy hideg tetőtéri csomópontnál nem elegendő automatikusan azt mondani, hogy „kevés a gyapot”.
Mechanikai rögzítések: amikor egy kis alkatrész is számít
Homlokzatokon számos tárgyat kell rögzíteni: előtetőt, korlátot, klímakonzolt, árnyékolót, lámpatestet, ereszhez kapcsolódó szerkezetet vagy akár homlokzatburkolatot.
Egy vastag acélkonzol, amely a hőszigetelésen keresztül közvetlenül a teherhordó falhoz kapcsolódik, pontszerű vagy lokális hőhidat hozhat létre.
Az egyedi dübelek hatása sok esetben csekély, de ismétlődő rögzítésekből már számottevő korrekció adódhat.
A BME épületfizikai kutatási témái között külön területként is megjelenik a mechanikai rögzítések pontszerű hőtechnikai hatásának és a 3D hőtechnikai modellezésének vizsgálata.
A megoldás nem az, hogy semmit nem lehet a homlokzathoz rögzíteni. Inkább az, hogy nagy terhelésű konzolokhoz erre tervezett, hőtechnikailag kedvezőbb rögzítési rendszereket alkalmazunk, és a csomópontot már a kivitelezés előtt megtervezzük.
Mi történik felújításkor?
Egy meglévő ház hőszigetelésekor a hőhidak kérdése sokszor bonyolultabb, mint új építésnél.
Az ok egyszerű: egy kész épület geometriáját és tartószerkezetét már nem lehet szabadon átalakítani.
Ha például a falat kívülről 15–20 centiméter hőszigeteléssel látjuk el, a fal hővesztesége nagymértékben csökkenhet. A vasbeton erkély, a lábazati csomópont, egy régi redőnytok vagy más nehezen hozzáférhető szerkezet viszont részben megmaradhat.
Ennek érdekes következménye lehet, hogy bár maga a kritikus csomópont is javul, a hőhíd relatív jelentősége megnő az immár kiválóan szigetelt falhoz képest.
Ezért energetikai felújításnál célszerű nem csak négyzetméterekben gondolkodni.
A kérdés nem az, hogy:
„Hány centiméter hőszigetelés kerüljön a falra?”
hanem inkább:
„Hogyan tudjuk a teljes termikus burkot a lehető legfolytonosabban kialakítani?”
Belső oldali hőszigetelés: különösen óvatosan
Belső oldali hőszigetelésre vannak műszakilag jól működő rendszerek és olyan épületek, ahol valóban indokolt lehet az alkalmazása. Ugyanakkor ez lényegesen érzékenyebb épületfizikai feladat, mint egy hagyományos külső oldali hőszigetelés.
A belső szigetelés ugyanis elválasztja a meglévő falat a fűtött belső tértől. A fal télen hidegebbé válhat, miközben a szigetelőréteg a csatlakozó födémeknél, belső falaknál és más szerkezeti elemeknél megszakadhat.
Így éppen ezeken a csatlakozásokon erősödhet fel a hőhídhatás.
Emellett a szerkezet nedvességtechnikai viselkedése is megváltozik. Emiatt nem célszerű kizárólag egyszerű „páradiffúziós ökölszabályok” alapján belső oldali szigetelést választani.
Komplex vagy kockázatos szerkezetnél higrotermikus számításra, csomóponti vizsgálatra és megfelelő szakági tervezésre lehet szükség.
Az ÉMI lakossági szakmai tudásbázisában a hőszigetelés és a homlokzati hőszigetelő rendszerek külön szakmai kiadványok témái, ami önmagában is jelzi, hogy a hőszigetelési feladatot rendszerként, nem pedig önálló anyagválasztásként érdemes kezelni.
A penész nem mindig ott jelenik meg, ahol a legrosszabb a fal
A penész helye gyakran sok információt ad.
Külső falsarokban, mennyezet közelében megjelenő penész utalhat geometriai vagy födémcsatlakozási hőhídra.
Ablak körüli penészedés összefügghet a káva vagy a tok csatlakozásának alacsony felületi hőmérsékletével.
Padló közelében jelentkező sáv esetén lábazati vagy padló-fal csomópont is felmerülhet.
De ezek csak lehetséges okok.
Egy szekrény mögötti penész például azért is alakulhat ki könnyebben, mert a bútor gátolja a felület és a helyiség levegője közötti hőátadást és légmozgást. A fal a bútor mögött hidegebbé válhat, miközben a nedvesség lassabban távozik.
Ezért a „penész = biztosan rossz hőszigetelés” diagnózis éppúgy túlzott leegyszerűsítés, mint az, hogy minden penész kizárólag szellőztetési probléma.
A korrekt vizsgálatnak a szerkezetet és a belső páraterhelést egyszerre kell értékelnie.
Hőkamerával tényleg megtalálható a hőhíd?
A termográfia rendkívül hasznos épületdiagnosztikai eszköz, de csak akkor, ha megfelelő körülmények között és megfelelő szakértelemmel alkalmazzák.
Egy hőkamera nem „lát bele” a falba.
Az infravörös kamera a látható felületek sugárzási viselkedéséből származó adatokat érzékeli, amelyekből megfelelő beállítások és körülmények mellett következtetni lehet a felületi hőmérséklet eloszlására.
A termogramon látható hidegebb vagy melegebb terület oka azonban nem automatikusan hőhíd.
Befolyásolhatja például a napsugárzás, szél, nedvesség, belső fűtés, légmozgás, a vizsgált felület emissziós tulajdonsága vagy akár egy közeli hőforrás is.
Az ISO 6781-1:2023 ezért részletes követelményeket és módszereket határoz meg az épületek hő-, levegő- és nedvességi rendellenességeinek infravörös vizsgálatára, beleértve az eszközökkel, a vizsgálatot végző személyek kompetenciájával és az eredmények értelmezésével kapcsolatos szempontokat is.
Egy jó termográfiai vizsgálat tehát nem pusztán néhány színes fénykép elkészítéséből áll.
A termogramot össze kell vetni az épület szerkezetével, a külső és belső hőmérséklettel, a páratartalommal, az időjárási körülményekkel és szükség esetén más mérésekkel is.
Mikor indokolt 2D vagy 3D hőhídszámítás?
Egy átlagos családi ház minden egyes csavarját természetesen nem szükséges numerikusan modellezni.
Sok hagyományos csomópontnál megfelelő részletképzés, katalógusadat vagy egyszerűsített módszer is elegendő lehet.
Részletes számítás akkor válik különösen hasznossá, ha a geometria szokatlan, nagy hővezető képességű szerkezeti elem szakítja át a termikus burkot, különösen szigorú energetikai célértéket szeretnénk teljesíteni, belső felületi hőmérsékleti kockázat merül fel, vagy egy meglévő hibát kell pontosan diagnosztizálni.
A 2D modell tipikus vonal menti csomópontokra alkalmas: például fal–födém, fal–tető, fal–padló vagy ablakcsatlakozás vizsgálatára.
A 3D számítás pontszerű vagy valóban térbeli geometriai problémáknál válhat szükségessé.
A BME épületfizikai oktatása is külön foglalkozik a többdimenziós hőtechnikai folyamatokkal; a tárgy célkitűzései között a többdimenziós, tranziens és kapcsolt hő-, levegő- és nedvességtranszport-folyamatok elemzése is szerepel.
Mennyi hőhíd tekinthető elfogadhatónak?
Erre nincs minden lakóépületre alkalmazható egyetlen mágikus szám.
A csomópontot energetikai és higiéniai szempontból egyaránt értékelni kell.
A Passive House Institute például saját tervezési kritériumában a Ψ ≤ 0,01 W/(mK) értékű részleteket tekinti olyan mértékben hőhídmentesnek, hogy a fennmaradó többletveszteség elhanyagolható. Ez azonban kifejezetten a passzívház-tervezési módszertan kritériuma, nem általános magyar jogszabályi határérték.
Egy hagyományos lakóépület csomópontjának megítélésénél ennél szélesebb összefüggést kell vizsgálni.
Fontos a Ψ-érték, de ugyanilyen fontos, hogy a belső felület legkedvezőtlenebb pontján milyen hőmérséklet alakul ki, és ez az adott beltéri páraterhelés mellett okozhat-e kritikus felületi páratartalmat.
Ezért nincs sok értelme kizárólag egyetlen hőhídértéket versenyeztetni anélkül, hogy ismernénk a teljes szerkezetet.
Mit követel jelenleg a magyar szabályozás?
A 9/2023. (V. 25.) ÉKM rendelet meghatározza az épülethatároló szerkezetek hőátbocsátási követelményeit.
A rendelet szerint például a homlokzati fal követelményértéke 0,24 W/m²K, a lapostetőé, a fűtött tetőteret határoló szerkezeté és a padlás vagy búvótér alatti födémé 0,17 W/m²K. A lábazati falra 0,30 W/m²K érték szerepel, ahogy új épület talajjal érintkező falára és talajon fekvő padlójára is. Fa vagy PVC keretszerkezetű, 0,5 m²-nél nagyobb homlokzati üvegezett nyílászárónál 1,1 W/m²K a követelményérték.
A rendelet ugyanakkor azt is egyértelművé teszi, hogy új épületek és felújítások tervezett szerkezeteit állagvédelmi szempontból is ellenőrizni kell.
Ez azért lényeges, mert egy energetikai U-érték teljesítése nem jelenti automatikusan azt, hogy minden szerkezeti csatlakozás megfelelő belső felületi hőmérsékletet biztosít.
A leggyakoribb kivitelezési hibák
A jó terv önmagában még nem garantál jó eredményt.
A hőhidak jelentős része nem elvi tervezési hibából, hanem a tervezett termikus burok kivitelezés közbeni megszakításából származik.
Különösen kritikusak:
- a hőszigetelő táblák között maradó indokolatlan hézagok;
- az ablak- és ajtókávák kihagyott vagy túl vékony szigetelése;
- a tető- és falszigetelés közötti megszakítás;
- a lábazati és homlokzati rendszer hibás csatlakozása;
- a szigetelést áttörő nagy keresztmetszetű fémkonzolok;
- a redőnytok és más árnyékoló szerkezetek körüli hiányos részletképzés;
- a gépészeti és elektromos áttörések körüli rendezetlen csatlakozások;
- valamint a tervtől eltérő, helyszínen rögtönzött megoldások.
A legjobb védekezés ezek ellen nem az, hogy majd az építkezés végén hőkamerával megkeressük őket.
A kritikus csomópontokat még az eltakarásuk előtt kell ellenőrizni.
Öt szakasz, amikor érdemes ellenőrizni a hőhidakat
Új építésnél vagy komolyabb felújításnál a hőhídvédelem valójában több munkafázison át tart.
A tervezés során azonosítani kell a termikus burkot és a kritikus csomópontokat.
A szerkezetépítés után még ellenőrizhető, hogy a tényleges geometria megfelel-e annak, amire a részlettervek készültek.
A homlokzati és tetőszigetelés kivitelezése közben lehet látni, hogy a különböző szigetelési síkok valóban összekapcsolódnak-e.
Az eltakarás előtt érdemes dokumentálni a különösen érzékeny csomópontokat.
Végül megfelelő körülmények mellett termográfiai vizsgálat is segíthet annak ellenőrzésében, hogy van-e olyan rendellenesség, amely további vizsgálatot igényel.
Egy ilyen ellenőrzési folyamat sokkal hatékonyabb, mint évekkel később a penészfoltokból visszakövetkeztetni arra, mi történhet a burkolat mögött.
Tévhit: a vastagabb hőszigetelés automatikusan megszünteti a hőhidat
Általában kedvezően hat, de nem automatikusan old meg mindent.
Ha a homlokzatra a korábbi 10 helyett 20 centiméter hőszigetelés kerül, miközben egy acélkonzol változatlanul keresztülhalad rajta, a konzol nem tűnik el.
Ha egy erkélylemez összefüggően kifut a födémből, a homlokzati szigetelés vastagítása önmagában nem szakítja meg a vasbeton szerkezetet.
Ha a tetőszigetelés és a falszigetelés között öt centiméteres rés marad, akkor a két oldalon található szigetelőréteg vastagságának növelése sem feltétlenül oldja meg a csatlakozás hibáját.
A hőhídcsökkentés tehát elsősorban csomópont-tervezési feladat, és csak másodsorban szigetelésvastagsági kérdés.
Tévhit: a grafitos EPS megszünteti a hőhidat
A jobb hővezetési tulajdonságú hőszigetelő anyag ugyanakkora vastagság mellett javíthatja a szerkezet hőtechnikai teljesítményét.
Ettől azonban egy hibás szerkezeti csomópont még hibás maradhat.
Az anyag hővezetési tényezője és a csomópont geometriája két külön kérdés.
Lehet kiváló minőségű hőszigetelő anyagot rosszul csatlakoztatni, és lehet valamivel gyengébb λ-értékű anyagból is jól működő, folytonos termikus burkot kialakítani.
Tévhit: ha nincs penész, nincs probléma
A hőhíd már jóval a penész megjelenése előtt okozhat többlet hőveszteséget és komfortromlást.
Másrészt a penészedéshez a hőhíd mellett megfelelő nedvességterhelés is szükséges.
Egy jól szellőző, alacsony páratartalmú helyiségben ugyanaz a csomópont tünetmentes maradhat, amely egy magas páraterhelésű hálószobában vagy fürdőszobában már problémát okoz.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szerkezeti hiba megszűnt.
Csak a körülmények változtak.
Tévhit: ha penészes a sarok, elég többet szellőztetni
Néha valóban a túl magas beltéri páratartalom a fő probléma.
De ha a sarok felületi hőmérséklete egy hibás csomópont miatt indokolatlanul alacsony, a szellőztetés csak a tünet egyik tényezőjét kezeli.
A helyes diagnózis ezért egyszerre vizsgálja a belső páraterhelést és a szerkezet hőtechnikai viselkedését.
A két megközelítést nem egymás helyett, hanem együtt kell alkalmazni.
Hogyan érdemes hőhidak szempontjából megtervezni egy családi házat?
A legjobb módszer meglepően egyszerű gondolatból indul.
Először meg kell határozni, pontosan hol húzódik a fűtött épülettér határa.
Ezután minden csomópontnál végig kell követni a termikus burkot.
- Fal és padló.
- Fal és alap.
- Fal és födém.
- Fal és tető.
- Ablak és fal.
- Ajtó és padló.
- Erkély és födém.
- Előtető és fal.
Mindenhol ugyanazt a kérdést tesszük fel: folytonosan továbbvezethető-e a hőszigetelő sík úgy, hogy közben ne haladjon át rajta indokolatlanul nagy hővezetésű szerkezeti elem? Ha nem, meg kell találni a legkedvezőbb szerkezeti megoldást.
Komplex vagy energetikailag kiemelten fontos épületnél a következő lépés a számítás: Ψ-érték, minimális belső felületi hőmérséklet és szükség esetén fRsi meghatározása.
Ez sokkal megbízhatóbb módszer, mint az elkészült épület után találgatni.
Mely csomópontokat vizsgálnánk meg elsőként családi háznál?
Ha csak néhány helyre jut külön figyelem, elsőként az ablakok és ajtók teljes kerületét, a külső fal és talajon fekvő padló találkozását, a lábazatot, a vasbeton koszorút és födéméleket, az erkély- és előtető-konzolokat, valamint a tető és külső fal csatlakozását érdemes átnézni.
Tetőtér-beépítésnél ehhez hozzáadódik a térdfal, a tetőablak és a tetősík különböző töréseinek környezete.
Energiahatékony épületnél pedig olyan apróbb részletek is jelentőssé válhatnak, amelyek hagyományos háznál korábban elvesztek a nagyobb általános hőveszteségben.
Hőhíd elkerülése röviden
A hőhidak elleni védekezés nem egy speciális hőszigetelő termék kiválasztásával kezdődik. A legfontosabb a ház termikus burkának tudatos megtervezése. A homlokzati fal, a lábazat, a padló, a tető, a nyílászárók és minden csatlakozó szerkezeti elem egyetlen rendszer része. Ahol ezt a rendszert megszakítjuk, ott potenciális hőhíd keletkezik.
Minél jobb az épület általános hőszigetelése, annál fontosabbá válik, hogy ezekre a részletekre is figyeljünk.
Egy jól megtervezett csomópontnál a szigetelőrétegek folytonosan kapcsolódnak, a nagy hővezetésű tartószerkezeti elemek lehetőség szerint nem hidalják át közvetlenül a termikus burkot, a nyílászárók beépítése pedig nem külön feladatként, hanem a teljes falszerkezet részeként készül.
A kritikus részleteket még kivitelezés előtt kell megoldani.
Mert a hőhidak egyik legfontosabb sajátossága éppen az, hogy rajzon általában könnyű őket kijavítani, egy elkészült épületen viszont már költséges, kompromisszumos és sokszor csak részlegesen lehetséges.
Gyakori kérdések a hőhidakról
A koszorú mindig hőhíd?
A vasbeton koszorú és a környező falazat eltérő hőtechnikai tulajdonságai miatt potenciális hőhidas terület. Megfelelően kialakított, folytonos külső hőszigeteléssel azonban a hatása jelentősen csökkenthető. Nem önmagában a koszorú megléte, hanem a teljes csomópont kialakítása dönti el, mekkora problémát jelent.
Az épület sarka hőhídnak számít?
Igen, a külső sarok geometriai hőhíd. A geometria miatt ott többdimenziós hőáramlás alakul ki akkor is, ha a fal anyaga és hőszigetelése egyébként folytonos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy megfelelően kialakított saroknak penészednie kell.
Megszünteti a hőhidat a külső hőszigetelés?
Sok hagyományos fal-, koszorú- és födémél-hőhidat nagymértékben mérsékelhet, különösen akkor, ha a hőszigetelés folytonos. Az erkélylemezhez, fémkonzolokhoz, alapozáshoz vagy más szerkezeti áttörésekhez kapcsolódó hőhidak viszont külön megoldást igényelhetnek.
Mennyi hőszigetelés kell a hőhíd megszüntetéséhez?
Nincs univerzális vastagság. A hőhíd nagysága az anyagokon kívül a csomópont geometriájától is függ. Ezért ugyanaz a 15 centiméteres hőszigetelés az egyik csomóponton kiváló, egy másikon elégtelen eredményt adhat.
Hőkamerával biztosan látható a hőhíd?
Megfelelő körülmények között számos hőtechnikai rendellenesség jól felismerhető, de a termogram értelmezéséhez szakértelem szükséges. A látott hőmérséklet-eltérés oka lehet hőhíd, légszivárgás, nedvesség vagy más hatás is. Az ISO 6781-1:2023 ezért az épület-termográfiát szabályozott vizsgálati módszerként kezeli.
A hőhíd mindig penészt okoz?
Nem. A penész kialakulásához több tényező együttes hatása szükséges. A hőhíd azzal növeli a kockázatot, hogy csökkenti a belső felület hőmérsékletét, ezáltal ugyanazon beltéri levegő mellett magasabb helyi relatív páratartalom alakulhat ki.
Lehet hőhíd egy jól szigetelt új épületben?
Igen. Sőt, egy nagyon jó általános hőszigetelésű épületben a kedvezőtlen csomópontok relatív jelentősége különösen nagy lehet. A jó hőszigetelés tehát nem helyettesíti a megfelelő csomóponti tervezést.
A belső oldali hőszigetelés megoldja a hőhídat?
Bizonyos helyeken javíthatja a belső felület hőmérsékletét, máshol viszont új vagy erősebb hőhidakat hozhat létre, például födémek és belső falak csatlakozásánál. Emiatt belső oldali hőszigetelést különösen indokolt épületfizikai szempontból megtervezni.
Melyik a legveszélyesebb hőhíd egy családi házon?
Nincs általánosan érvényes válasz. Hagyományos épületeknél gyakran kritikus az erkélylemez, födémél, koszorú, ablakcsatlakozás, lábazat és tető–fal kapcsolat. A tényleges veszélyt azonban a geometria, az anyagok, a belső páraterhelés és a külső körülmények együtt határozzák meg.
Szakmai források és szabványi háttér
A hőhidak részletes számításának alapvető szakmai hátterét az ISO 10211:2017 adja, míg az egyszerűsített lineáris hőhídszámításokhoz az ISO 14683:2017 szolgál módszerekkel. A felületi páratartalom és a penészkockázathoz kapcsolódó számítások fontos háttere az ISO 13788:2012, az épület-termográfiai vizsgálatoké pedig az ISO 6781-1:2023.
A magyar energetikai követelmények és a hőhíd fogalmának jogszabályi háttere a 9/2023. (V. 25.) ÉKM rendeletben található. A rendelet különbséget tesz az épületelemen belüli és a csatlakozási hőhidak között, meghatározza az egyes határoló szerkezetek hőátbocsátási követelményeit, és előírja az állagvédelmi megfelelőség vizsgálatát is.
Segítünk megtalálni számodra a legjobb kivitelezőket!
Töltsd ki az űrlapot, és 24 órán belül visszahívunk – kötelezettség és rejtett költségek nélkül.
